Egres vagy köszméte

Plinius szerint egy bizonyos omphaciumot éretlen szőlőbogyókból állítottak elő. A 16. század latin-magyar szótáraiban az omphacium magyar megfelelője az egres, ami valóban igen hasonlatos az éretlen szőlőbogyókhoz. Szikszai Fabricius Balázs 1590-ben megjelent nevezetes Nomenclatura című szószedetében is megállapítható az omphax és az egres szó azonos jelentése.

Rapaics Raymund: A magyar gyümölcs című könyvében úgy véli, hogy az egres szó a latin agrestisből származik, ami mezeit, vadat jelent. Ez a szó került be az olasz (gresso) és a francia (groseille) nyelvbe is. Tudományos neve, a grossularia is innen eredeztethető. A hivatalosan használt köszméte név szláv eredetű.

De nemcsak a növénynévnek, de termelésének története is kapcsolódik - immár hazai földön - a szőlőéhez. Akkor kezdték el nagyobb mértékben termelni, amikor a filoxéra (1875-ben jelent meg) elpusztította a szőlőket. Ekkor a szentendrei domboldalakat köszmétével telepítették be, és 300 holdas területről nagy mennyiséget szállítottak Németországba és Angliába mindaddig, amíg az Amerikából származó köszmételisztharmat (1908) megjelent, és tönkretette az ültetvényeket. Addigra szerencsére megismerték az oltványszőlők telepítésének technikáját, és újra szőlővel népesültek be a hegyoldalak.

Most Debrecenben és környékén termelik, főleg szakszövetkezetekbe tömörült kistermelők a köszmétét, de jó lenne, ha minden kertben volna belőle néhány bokor vagy fácska, mert ez a magyar kertek legkorábbi gyümölcse.
Termesztése

A köszméte az igénytelen gyümölcsfajok közé tartozik. A kemény téli hidegeket jól tűri, és a kis gyümölcsökkel megrakott fák a -3, -4°C-os fagyokat is elviselik. A nagy meleget viszont nem kedvelik, mert az lombhullást és gyümölcsperzselést okoz. Nem is különösebben fényigényes, ezért elviseli, hogy más gyümölcsfák közé ültessék, az állandó, mély árnyékot azonban nem szereti.

Legjobban a savanyú kémhatású talajokon díszlik, ahol jó a vízellátás, és bőségesen áll a rendelkezésére tápanyag. A könnyen kiszáradó, vékony termőrétegű területeken nyaranta többször is alaposan meg kell a bokrokat öntözni.

Házikertben legcélszerűbb törzses csemetéket ültetni. Ezeket oltással állítják elő a faiskolák, amelyek a 80-100 cm magas fácskákat aranyribiszke (Ribes aureum) alanyon nevelik meg.

A magas törzsű köszmétefácskáknak sokféle előnyük ismert: könnyebb a talajukat megművelni, egyszerűbb és könnyebb a metszésük és a szüretelésük. A lisztharmatnak a magasan, levegős körülmények között levő korona jobban ellenáll, és eredményesebben megvédhető, mint a talajszinten levő bokoré. Nem utolsó dolog az sem, hogy a kertben jól mutat a csinos, filigrán alkatú köszmétefácska.

Minthogy a köszméte korán fakad, ezért tavasszal ne ültessük. Telepítésének legjobb időszaka ősszel, a lomb lehullása után van. Egy-egy fácskának másfél m2 tenyészterületre van szüksége.

Igen fontos és nagy figyelmet igénylő munka a köszméte tavaszi metszése. Minthogy az egy-két és hároméves gallyak hozzák a legszebb gyümölcsöket, ezért arra kell törekedni, hogy levegős elrendezésben minél több ilyen termőrész legyen a fácskán. Ezért a metszést a ritkítással kezdjük, hogy a korona megújulhasson. A termőrészeket kissé visszavágjuk, míg a gyengébb vesszőket rövidre kurtítjuk. Különösen kell ügyelni arra, hogy a lisztharmattal fertőzött vesszővégeket eltávolítsuk.

A metszéssel egyidejűleg kell eltávolítani a tősarjakat, amelyek olykor elég nagy számban törnek elő a tő közeléből. Ezeket nem a talaj felszínén, hanem mélyebben kell elvágni, mert különben még több sarj fog előtörni.

A talajművelés a törzses fácskák között nem okoz különösebb gondot, arra azonban nagyon kell ügyelni, hogy a törzset a kapával ne sértsük meg, mert akkor a növényen farontó gombák telepedhetnek meg, amelyek az egész növény idő előtti pusztulását is okozhatják. Ezért az összefüggő, nagyobb köszmétésekből nem űzhetjük ki a Gramoxone nevű gyomirtó szert, amelynek használata azzal az előnnyel jár, hogy nemcsak a gyomokat, de az előtörő vadsarjakat is kipusztítja- és a gyakorlatlan kapálóval szemben - sértetlenül hagyja a köszmétefácskák törzsét.

Növényünk nem különösebben igényes a trágyázásra, de meghálálja a gondoskodást. Különösen a káliumhiányra érzékeny, és ezt a levélszél száradásával jelzi. A köszméte akárcsak a többi bogyós gyümölcsű növény - igen érzékeny a klórra, ezért kíméljük meg a kálium-kloriddal (50%-os kálisó) való trágyázástól, és használjunk - lehetőleg az egész kertben - kénsavas kálit (kálium-szulfátot).

A viszonylag vékony törzsű fácskákat, különösen, ha bőséges termést is viselnek, támasztékkal kell ellátni. Az egyesével álló köszmétefácskák legjobb támasztéka a karó. Ha a fácskák sorban állnak, akkor a korona alatt egy sor huzalt feszítsünk ki, és ehhez rögzítsük az ágakat.

A köszmétét rendszeresen kell permetezni a lisztharmat ellen. Erre a célra nagyon alkalmas a sokáig mellőzött, de most újra felfedezett és olcsó mészkénlé, a Karathane 0,1°%os és később a Chinoin-Fundazol 0,15%-os oldata. A rovar kártevők ellen csak fellépésük esetén kell védekezni.

Fajtái közül a Pallagi óriás, a Zöld óriás, a Szentendrei fehér és a ritkábban elérhető Gyöngyösi piros ajánlhatók a házikertbe. A köszmétefajták többnyire önmeddőek, ezért kielégítő termésük csak úgy lesz, ha egymás közelébe különböző fajtájú fácskákat ültetünk. A kiemelkedően jónak talált növényekről magunk is szaporíthatunk újakat.

Ennek egyik módja a dugványozás, amelyet - rendhagyó módon nem tavasszal, hanem - augusztus végén, szeptember elején végzünk. Ennél is egyszerűbb a kora tavaszi porbujtás: egy érett vesszőt úgy rögzítünk a földben, hogy csúcsa a talaj felszíne fölött maradjon. Ezt csak meggyökeresedés után távolítjuk el az anyatőről.

Egy fácskáról, kedvező körülmények között, 2-3 kg termést várhátunk.
Felhasználása

A köszmétét rendszerint félérett állapotban szüretelik. Ilyenkor az íze fanyar; de azért kitűnő mártás, kompót, dzsem, gyümölcslé készíthető belőle. A szedésével nem kell sietni, mert hosszú ideig megmarad a bokron.

Ha megvárjuk, amíg a bogyók (álbogyók) teljesen megérnek, akkor kellemesen savas, zamatos, áttetsző, tetszetős gyümölcsöt fogyaszthatunk. Ha a gyümölcsöket nem egyszerre szüreteljük le, hanem csak az éretteket, akkor a fácskán maradók még szebben fejlődnek ki.

Az érett köszmétebogyók mélyhűtésre igen alkalmasak.

forrás:Bálintgazda